Ma minden kiderül, avagy most ugrik a majom a vízbe

Vagy mégsem? Végülis ki fog derülni. Ill. amit már tudunk, hogy van egy 12 mm-es petezsákom, másodlagos szikhólyaggal. Ez a július 14-iki történet és az már nagyon régen volt.

Mivel nem bírtam magammal, múlt hétfőn felhívtam a munkahelyemnél a kerületi szakorvosi rendelőt. Rögtön közölték, hogy úgy 3 hét a várakozási idő, de miután mondtam, hogy mi a helyzet, a hölgy nagyon kedves volt és még aznapra behívott volna. Ezzel nem is lett volna gond, csak velem volt a Kisfiam, őt pedig nem akartam rángatni, ráadásul meló után is még kb. másfél órát kellett volna kóricálnunk. Szóval elfogadtam a következő időpontot, ami épp ma 12.30. A kolléganőmmel már lebeszéltem, hogy ki kell mennem bankba, kajáért stb. és sietek vissza. Szóval jelenleg tűkön ülök.

Úgy volt, hogy a Párom is jön, de nemrég hívott, hogy 11-től megbeszélése lesz. Jelen helyzetben ez sokkal fontosabb, de megígértem, hogy mindenképp hívom! De hát ez nem is kérdés.
11.07. Jajjjj de izgi!

Már 12-re ott voltam. Kb. 10 percet kellett a bejelentkezéshez sorban állni. Szépen lassan felsétáltam a 4. emeletre és próbáltam a pulzusomat visszanyomni...

A doktornő tényleg tartotta az időpontot, abszolút nem volt csúszás. Mivel már nem emlékeztem, hogy is működik a dolog, bár nagyon kellett pisilnem, nem mertem elmenni.

A dokinő szimpatikus volt, bár nem kérdezősködött igazán. Örültem, mikor megláttam az uh gépet, viszont az nem tetszett, hogy vizsgálat közben nem láttam semmit. A szívem még mindig ezerrel dobogott és egyfolytában beszéltem. Felfeküdtem, uh be, majd közölte a dokinő, hogy el kellett volna mennem vécére. Mondtam, hogy már nem emlékszem, hogy ilyenkor mi a jobb. A petezsákot látta, viszont a hasi uh még kevés volt. Na futás a klóra. Pisiltem és még mindig izgultam, uh-t továbbra sem láttam. 

Eredmény: a mensimhez képest kisebb a baba, de ezt a saját DokiBácsim is mondta, 14-én 5 hetet említett, most pedig 7 hetes, ami korrekt növekedés. Petezsák rendben, baba ott figyel, 8 mm-es CLR-rel, korához képest tökéletes méretekkel. 

Mivel sajnos a gép elég egyszerű, nem tudta megállapítani a szívhangot, ill. nem tudta a keringést sem megnézni. Mondanám, hogy nem hiszem, hiszen a Dokimé még régebbi, de hát legyen és megpróbálok optimista lenni. Csak nem lehet kétszer ugyanabba a szarba lépni???!

Adott uh-ra beutalót. Fel is hívtam őket, aug. 8-ra kaptam időpontot, 11.45-re. Király, 15 órára pedig a saját Dokimhoz kell mennem. Kockáztassam a két uh-t? Lehet, hogy azt kéne, és akkor már 12-re totál nyugodt lennék. Jajj de messze van még a jövő péntek! Természetesen már visszafelé azon törtem a fejem, hogy tudnék vhova potya uh-ra menni, de továbbra sincs ötletem :(.

Kénytelen leszek türelmes lenni, ami baromira nem könnyű...

Szóval ugrott a majom a vízbe, csak nem elég mélyre.

Azért itt az első sztárfotó:

Para :(

Éjszaka pocsékul aludtam, folyamatosan forgolódtam, egyfolytában paráztam, hogy nem érzek semmi tünetet, a melleim sem fájnak. Napközben bepótolta, viszont így sem vagyok még nyugodt. Talán kedden, mikor már látom/hallom Csodabogyó szívhangját.

És az előzmények: hétfőn, meló után az Europarkban találkoztam a Párommal. Vörös volt az egész feje és dőlt belőle a piaszag. Rögtön tudtam, hogy gáz van, mivel mióta nem iszik, akkor ilyen, ha ideges. Konkrétan a szájába adva a szavakat, nagy nehezen harapófogóval sikerült kihúznom belőle, hogy az aznapi megbeszélésen kész tények elé állították. Vagy összeszedi magát és végre eredményeket is felmutat, aktívan dolgozik, vagy szeptember 1-jével megszűnik az állása. A vicc az egészben - bár nem is annyira humoros a dolog :( -, hogy kb. 1 hónapja és a pozitív teszt után is kiselőadást tartottam neki ezzel kapcsolatban. Közöltem vele, hogy nehogy azt higgye, hogy bármilyen munkáltató is eltűri azt, amit csinál, azaz a semmittevést. Úgy tűnik, baromira nem vett komolyan. Miután két hétig szabin voltam, majd hullán mentem haza, nem nagyon tudtam emiatt piszkálni. Erre tessék! Megint bejött, amit mondtam. Aznap azt mondta, hogy keddtől új élet, összeszedi magát. Az egészben az a gáz, hogy a főnöke már egyszer adott neki egy esélyt, még az elején, mikor napközben piált, minden mással foglalkozott, csak a melóval nem. Akkor velem is beszélt és mondta, hogy azért baromi rossz az egész helyzet, mert épp rá akarják építeni az egész Sales-et. Piálás már nem megy, viszont továbbra is linkeskedett. Szóval kedden ráállt a dologra, elmondása szerint dolgozott ezerrel. Ma bent volt az egyik tulajdonos, akivel állítólag egész nap megbeszélték a dolgokat, ezért nem tudta a tegnapi lista alapján (amit anno én gépeltem be úgy két hónapja....) felhívni az ügyfeleket.

Mire Gyermekemmel hazaértem, azzal fogadott, hogy megy focizni. Tény, hogy kb. 3 hónapja nem volt, mégsem voltam boldog a helyzettől, nem így terveztem az estét, de azért elvittük, viszont 8-kor el is jöttünk, mivel KicsiFiúnak még sokat kell pihennie, hogy nagyra nőjön. Sajnos a foci így is sokkal később kezdőtött, mint amire számítottam úgyhogy sokat nem láttunk belőle. Este fel is hívtam - volna -, hogy hánykor várható, de a telefonja itthon csengett. Ráadásul igencsak meglepett, mert a céges kártyája át volt irányítva a magántelefonjára. Fasza. Anno úgy voltam vele, hogy addig nincs gáz, míg a telefon nála van. Úgy tűnik, most van itt az idő, hogy rohadtul aggódjak, főleg hogy a fizuja még mindig nem jött meg, az albérletnek a fele van csak kifizetve, a rezsi és a telefonszámlám pedig egyáltalán nincs rendezve.

Asszem körülnézek a neten, hátha találok valami olcsó kéglit :(. Csak elmúlna már a szememről ez a szarság, mert estére csak homályosan látok :(.

Ja! Mindjárt fél 10 és még mindig nincs itthon. Nagyszerű :((((.

21.40-kor kinéztem a bejárati ajtón. Épp akkor ért haza a Kedvesem. Választ is kaptam a telefonkérdésre. Bent hagyta a munkahelyén, a kollégája irányította át. Már csak az a nyitott kérdés, hogy miért lett céges számlára feltöltve. De talán erre is fény fog derülni...

2017.07.07.

Ismét egy babás blog...

Tudom, hogy már uncsi az összes hasonló témájú írás, viszont muszáj megosztanom a világgal, mivel ma egy olyan dolgot éltem át, amiről mindig is vágytam, ugyanakkor nem hittem, hogy velem is megtörténhet.

Az előzmény annyi, hogy hosszas próbálkozás, küzdelem, inszemináció, majd vetélés után 2008-ban megszületett a kisfiam. Végül lombikbaba lett, viszont szerencsésnek mondhatom magam, mert az első lombik sikerült. Hatalmas öröm, blablabla.

Még abból az alomból volt 10 fagyasztott embrióm, de hiába voltak gyönyörűek, sajnos egyik sem maradt meg. Ennek oka is volt, mivel akkor már nem éreztem, hogy valóban szülnöm kellene a férjemnek, egyszrűen nem szerettem volna egyedül két gyermeket nevelni. 2012-ben szét is mentünk. Ezt gyermekem nem viselte túl jól, ráadásul az új párom sem volt akkoriban egyszerű. Szóval igencsak sokmindenen keresztül mentem, mentünk.

A mai napig albérletben lakunk, sokáig egy fizetésből éltünk. Baromi nehéz volt, minden tartalékomat feléltük, de aztán a véletlen következtében munkát talált a párom, illetve egy komoly ziccer következtében leszokott a piáról. Szinte az elejétől fogva nem védekeztünk. Tulajdonképpen szerettünk volna gyermeket, de úgy voltam vele, hogy  az előéletemet, illetve a mostanit is figyelembe véve, amíg minden nem rendeződik, úgysem fog sikerülni, max. majd segítséget kérünk.

Mivel babaúszó- és úszóoktató vagyok és szombaton dolgoztam, folyamatosan nézegettem magam, nehogy megjöjjön, mert totál ciki, ha ez a vízben történik... Nem történt. Előtte, július 2-án elmentem futni, de baromira fájtak a melleim. Szarul is jártam, mert az elején fogtam, minek következtében sikerült rálépnem egy fekvőrendőr buckára, úgyhogy a bokám ki is ment. Azért lenyomtam 3.62 km-t, majd másnap 2.13 briángázást. Ez a hét húzós volt, mert hétfőn 5.07 km-t futottam, kedden pedig 10.56 km-t bringáztam. Anno, mikor a lombikom volt, kb. semmit sem mertem csinálni. No igen, a tudatlanság....

Ráadásul úgy két héttel a futás és bringázás előtt dokinál voltam, mert petefészekgyulladásom volt. Akkor természetesen meg is kukucsolt, és közölte kedvenc DokiBácsim, hogy a jobb oldalon van egy gyönyörű tüszőm és 22!!! mm-es nyálkahártyám. Anno örültem, ha 10 felett volt.... Poénosan meg is kérdeztem, hogy akkor ebből még ugye lehet is valami? A válasz csak simán igen volt. Antibiotikum kúra és 1 hét betegszabi után elmentem a területi nődokihoz kontrollra, ill. rákszűrésre. Akkor közölte is, hogy terhesség jelei nem láthatóak. Tény, nem sokkal voltam túl a peteérésen.

Szóval a futás, bringázás utáni vasárnap sem jött meg, ráadásul hétfőn a Dagályon táboroztattam, úgyhogy eléggé be voltam tojva, hogy esetleg meg fog jönni. Alig bírtam magammal, hogy hazaérjek. Kitettem a pasikat és elhúztam a dm-be tesztet venni, amit szinte azonnal meg is csináltam. Háááát mondanám, hogy meglepődtem, de mégsem, bár azért igencsak hihetetlen volt látni a baromi erős két csíkot.

Még azon a héten felhívtam DokiBácsimat, de nem vette fel, így megcsörgettem az asszisztensét, aki mondta, hogy külföldön van, de hétfő reggel telefonáljak. Persze simán meglepődött :). Kedden mentem is hozzá gyermekemmel együtt. Természetesen ő nem jött be velem. Furi volt, mert a dokim abszolút nem volt meglepve, sőt! Később az asszisztense mondta is, hogy vhogy tudta. A lényeg, hogy van egy 12 mm-es petezsákom, embrióval és ugyan még a szíve nem vert, de a másodlagos szikhólyag is ott figyelt. Már csak a szívhang hiányzik :). Persze, azóta időnként para van, ami természetes ebben a helyzetben, főleg nálam. Cicifájás, eres mellkas, haspuffadás játszik, de aztán ennyi. És mivel még a szívecskéjét nem láttam, nem hallottam, addig tuti lesz is para. DokiBácsim augusztus 8-ra rendelt vissza, viszont baromira nem bírok magammal, úgyhogy ma felhívtam a munkahelyemnél lévő kerületi sztk-t és bejelentkeztem. Először 3 hét múlvára adtak volna időpontot, de mikor mondtam, hogy mi a helyzet, már ma tudtam volna menni, csak velem volt KisEmberem, így nem kockáztattam, hogy fél 7-ig még el kelljen ütnünk az időt, úgyhogy jövő kedd 12.30-ra kell mennem. Addig is jópár nap van még, de legalább nem 3 hét....

Para? Szívhangig tuti. Aztán a 12. hétig. Majd a 16-ig. És így tovább...