Ismét egy babás blog...
Tudom, hogy már uncsi az összes hasonló témájú írás, viszont muszáj megosztanom a világgal, mivel ma egy olyan dolgot éltem át, amiről mindig is vágytam, ugyanakkor nem hittem, hogy velem is megtörténhet.
Az előzmény annyi, hogy hosszas próbálkozás, küzdelem, inszemináció, majd vetélés után 2008-ban megszületett a kisfiam. Végül lombikbaba lett, viszont szerencsésnek mondhatom magam, mert az első lombik sikerült. Hatalmas öröm, blablabla.
Még abból az alomból volt 10 fagyasztott embrióm, de hiába voltak gyönyörűek, sajnos egyik sem maradt meg. Ennek oka is volt, mivel akkor már nem éreztem, hogy valóban szülnöm kellene a férjemnek, egyszrűen nem szerettem volna egyedül két gyermeket nevelni. 2012-ben szét is mentünk. Ezt gyermekem nem viselte túl jól, ráadásul az új párom sem volt akkoriban egyszerű. Szóval igencsak sokmindenen keresztül mentem, mentünk.
A mai napig albérletben lakunk, sokáig egy fizetésből éltünk. Baromi nehéz volt, minden tartalékomat feléltük, de aztán a véletlen következtében munkát talált a párom, illetve egy komoly ziccer következtében leszokott a piáról. Szinte az elejétől fogva nem védekeztünk. Tulajdonképpen szerettünk volna gyermeket, de úgy voltam vele, hogy az előéletemet, illetve a mostanit is figyelembe véve, amíg minden nem rendeződik, úgysem fog sikerülni, max. majd segítséget kérünk.
Mivel babaúszó- és úszóoktató vagyok és szombaton dolgoztam, folyamatosan nézegettem magam, nehogy megjöjjön, mert totál ciki, ha ez a vízben történik... Nem történt. Előtte, július 2-án elmentem futni, de baromira fájtak a melleim. Szarul is jártam, mert az elején fogtam, minek következtében sikerült rálépnem egy fekvőrendőr buckára, úgyhogy a bokám ki is ment. Azért lenyomtam 3.62 km-t, majd másnap 2.13 briángázást. Ez a hét húzós volt, mert hétfőn 5.07 km-t futottam, kedden pedig 10.56 km-t bringáztam. Anno, mikor a lombikom volt, kb. semmit sem mertem csinálni. No igen, a tudatlanság....
Ráadásul úgy két héttel a futás és bringázás előtt dokinál voltam, mert petefészekgyulladásom volt. Akkor természetesen meg is kukucsolt, és közölte kedvenc DokiBácsim, hogy a jobb oldalon van egy gyönyörű tüszőm és 22!!! mm-es nyálkahártyám. Anno örültem, ha 10 felett volt.... Poénosan meg is kérdeztem, hogy akkor ebből még ugye lehet is valami? A válasz csak simán igen volt. Antibiotikum kúra és 1 hét betegszabi után elmentem a területi nődokihoz kontrollra, ill. rákszűrésre. Akkor közölte is, hogy terhesség jelei nem láthatóak. Tény, nem sokkal voltam túl a peteérésen.
Szóval a futás, bringázás utáni vasárnap sem jött meg, ráadásul hétfőn a Dagályon táboroztattam, úgyhogy eléggé be voltam tojva, hogy esetleg meg fog jönni. Alig bírtam magammal, hogy hazaérjek. Kitettem a pasikat és elhúztam a dm-be tesztet venni, amit szinte azonnal meg is csináltam. Háááát mondanám, hogy meglepődtem, de mégsem, bár azért igencsak hihetetlen volt látni a baromi erős két csíkot.
Még azon a héten felhívtam DokiBácsimat, de nem vette fel, így megcsörgettem az asszisztensét, aki mondta, hogy külföldön van, de hétfő reggel telefonáljak. Persze simán meglepődött :). Kedden mentem is hozzá gyermekemmel együtt. Természetesen ő nem jött be velem. Furi volt, mert a dokim abszolút nem volt meglepve, sőt! Később az asszisztense mondta is, hogy vhogy tudta. A lényeg, hogy van egy 12 mm-es petezsákom, embrióval és ugyan még a szíve nem vert, de a másodlagos szikhólyag is ott figyelt. Már csak a szívhang hiányzik :). Persze, azóta időnként para van, ami természetes ebben a helyzetben, főleg nálam. Cicifájás, eres mellkas, haspuffadás játszik, de aztán ennyi. És mivel még a szívecskéjét nem láttam, nem hallottam, addig tuti lesz is para. DokiBácsim augusztus 8-ra rendelt vissza, viszont baromira nem bírok magammal, úgyhogy ma felhívtam a munkahelyemnél lévő kerületi sztk-t és bejelentkeztem. Először 3 hét múlvára adtak volna időpontot, de mikor mondtam, hogy mi a helyzet, már ma tudtam volna menni, csak velem volt KisEmberem, így nem kockáztattam, hogy fél 7-ig még el kelljen ütnünk az időt, úgyhogy jövő kedd 12.30-ra kell mennem. Addig is jópár nap van még, de legalább nem 3 hét....
Para? Szívhangig tuti. Aztán a 12. hétig. Majd a 16-ig. És így tovább...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése